vasárnap, augusztus 30, 2009

Kicsit magunkról....

A köz kívánatára és mindenki nagy örömére kicsit magunkról is írok a nagy mérgelődés és morgás helyett.

Szívünknek legkedvesebb kincsei - gyerekek hiányában - a kiskutyáink. Ők jelenleg 4-en vannak. Közülük 1-et Kata szeret mindennél jobban, egy másikat pedig én.
Kutyákat tartani, vagy tenyészteni, akár kicsiben is nem ugyanaz. Számos dologgal meg kell küzdeni a szorgos gazdinak, amíg a kölykök felnőnek. Az egyik sarkalatos pontja a kutyatenyésztésnek a leendő gazdik megkeresése méghozzá minél rövidebb idő alatt - különben a kölykök gyorsan megnőnek - hogy még kis puha "plüssfigura-korukban" gazdira leljenek.
Akinek egy kicsit is van szive a mellkasában, az általában nem tud ellenállni nekik, ami egyáltalán nem is csoda! Nagyon aranyosak és ezzel természetesen ők is tisztában vannak! Ki is használják, ha elgyengül az ember szive és ilyenkor dédelgetni, szeretgetni kell őket! (Kiharcolják a kis férgek.)

A kutyusok életéből talán a legszebb időszak jut nekünk. Onnantól, hogy megszületnek egészen odáig, hogy elkezdik a maguk igényei szerint szétrombolni az egész udvart. Teljesen mindegy, hogy az az ártatlan fűcsomó kintebb állt vagy sem, mint a többi, azt akkor is ki kell tépni és a helyén még nekiállnak kaparni is - ugye biztos, ami biztos alapon. Ha egyszer egy reinkarnációmban százszorszépnek születnék újjá, akkor egészen biztosan attól rettegnék, hogy egy Moszkvai Őrkutya leharapja a fejem. Ezt ugyanis előszeretettel meg is teszik. Ballag nagy boldogan a kertben és egyszer csak se szó, se beszéd leharapja egy százszorszép fejét és azután, mintha semmi sem történt volna folytatja útját a következő csínytevés helyszinéig.

A legroszabb, amikor meg kell válnunk tőlük. Mindegyik kutya más egyéniség és minden alomban vannak kedvencek, akiket valamilyen külső vagy belső tulajdonságuknak köszönhetően leginkább soha oda nem adnék senkinek. De az ember nem tarthat minden évben 3-4 kutyával többet és többet....
Ma is útnak engedtünk kettőt, és talán holnap is el kell majd búcsúzzunk valamelyikőjüktől. Aztán majd fél év múlva és egy év múlva talán fényképen viszont láthatjuk őket, hogy kiket is indítottunk el egy számukra fontos kis úton.

Boldogok vagyunk, amikor velük vagyunk, amikor nekik dolgozunk, és amikor róluk beszélhetünk és szerintem, ha az ember olyannal tölti az idejét, ami örömmel tölti el, azzal gazdagodik. De nem csak ő, hanem a körülötte élők is, akik nyitottak rá és beengedik az elméjükbe a boldogságot!
(További gyönyörködés a kutyákban: http://www.tar.hu/mathiasz-ore )