csütörtök, június 10, 2010

Már csak egyet kell aludni...

... nah, nem az indulásig, hanem a 2010-es labdarúgó világbajnokságig. 1982 után ez a második világtorna, amelyen Új-Zéland is képviselteti a nemzeti 11-es (All Whites) csapatát.
Mivel Új-Zélandon a nemzeti sportok közti rangsorban csak a negyedik-ötödik helyre sorolható a labdarúgás ezért nem túl népszerű sport.

A jelenlegi állást tekintve a csoportkörből való továbbjutás is maga lenne a csoda, hiszen Olaszországgal, Paraguay-el és Szlovákiával került az "F" csoportba. Olaszország az abszolút továbbjutó, a második helyért folyó harcba pedig nem sok beleszólása lesz a kiwiknek.
Sokan csak mellékállásként, de leginkább hobby szinten fociznak a kiutazott csapatban, mint pl. a válogatott 3. számú kapusa James Bannatyne. Néhány évvel ezelőtt majdnem abbahagyta a focizást, ehhez képest most a vb-n lehet (nagy valószínűséggel kispadon).
Ő egyébként a világbajnokság legkevesebbet kereső játékosa. Amíg Cristiano Ronaldo évi 30.000.000 eurót keres, addig James Bannatyne évi 2.500 eurót. Ez ma (kis jóindulattal) átszámítva havi 58.000Ft-nak felel meg.
Go All Whites! Mutassátok meg, hogy a kiwik is tudnak szárnyalni! ;-)
Jó szurkolást mindenkinek!

szerda, június 02, 2010

IELTS- vizsgáztunk

Ideges is volt előtte napokban kicsit (nem kicsit, nagyon!),
Engem sem hagyott már napok óta nyugton,
Letesztelte a türelmem legvégső határait, mialatt én
Türelmesen vártam rá odakint, de végül is
Siker koronázta munkája gyümölcsét.


Ennyivel el is lehetne intézni, de azért az élet szerencsére egyáltalán nem ilyen egyszerű és unalmas. Az igazság az, hogy én mindössze lélekben vizsgáztam. Most nekem nem is fontos a nyelvvizsga mint okmány és egyáltalán nem erre kell még koncentrálnom. Kata vizsgázott, de természetesen elkísértem, hogy támogassam, mint GPS és mint társ.

Vonattal indultunk neki ezen a szép tavaszi reggelen, amikor körös-körül borús volt az ég alja és nem hallottuk a madarakat sem csiripelni. :( Meglehetősen hosszúnak tűnt az a nagyjából egy óra, amíg kis hazánk fővárosába beértünk. Beszélgettünk közben. Én próbáltam kicsit elterelni a figyelmét, ő pedig egyre jobban izgult. Persze ez a természetes, hiszen tétje volt a vizsgának és nem is kicsit! 5.5-ös overall szintre volt szükség a kiwi sulihoz és persze ez volt a minimum, amit szerettünk volna, hogy meglegyen. Ha netán 6.5 is összejönne, akkor az aztán nagyon jó lenne, mert akkor a most tavasszal elvégzett főiskolai diplomát is megkaphatja, de esetünkben ez "ráért" volna még akár a következő évben is.
Középfokú nyelvvizsga már korábban is volt a zsebben, de IELTS nyelvvizsgán még nem volt élesben és nem nagyon tudtuk mire számíthatunk majd. Sok hasznos infót elolvastunk, korábbi beszámolókat és fórum oldalakat, amelyeken hol rosszat, hol jókat írtak erről a vizsgáról.
Miután leszálltunk a vonatról egy kb. 15 perces séta következett (vagy 2 megálló metróval), viszont mi nem siettünk, mert még legalább másfél óránk volt a kezdésig. Én alattomos módon előre megfontolt szándékbó már otthon megnéztem a térképen, hogy hová kell menni, de "B-tervként" vittem magammal térképet is. Nah, mondanom sem kell, hogy amikor az egyébként is aggódó vizsgázó ezt megtudta (,hogy van nálam térkép), minden 25 lépés után meg akarta nézni, hogy jó felé megyünk-e. Persze nem volt túl bonyolult egy pestinek, de aki egy alföldi kisvárosban nőtt fel, annak Kecskemét is bonyolult elsőre.... Én azért nem szerettem volna elővenni, mert térképpel a kezemben egy kiszolgáltatott turistának érzem magam és ezt nem előnyös itt az Észak-Balkánon az utca emberének tudtára adni.

Végül csak odaértünk, időben, talán 3-an vagy 4-en voltak már akkor előttünk. Azon szerencsés várakozók lehettünk ennél fogva, akiknek jutott ülőhely (rögtön a bejárati ajtó mellett). Telt-múlt az idő és lassan (ha nem is osztódással, de) szaporodtak a vizsgázók is. Volt 1-2 aggódó szülő is a teremben, és (számomra) meglepően sok ázsiai is. Nagyjából a vizsgázók harmada lehetett valamely ázsiai ország sarja. Az egyik alkalommal ketten érkeztek és látszott rajtuk a bizonytalanság, hogy vajon jó helyen járnak-e. Gondolták meg is kérdezik a teremben leghülyébb angolost (később kiderült a portás még annyira sem tud...) és hozzám fordultak, hogy megkérdezzék jó helyen járnak-e. Kicsit hirtelen megijedtem, a hirtelen jött helyzettől, de nem volt nehéz kitalálni mit kerestek. Mondtam nekik, nagy lazán, hogy "yeah, here!" . ;-)
Amikor elérkezett az ominózus 9:00 elkezdődött a végtelen várakozás odakint a hallban. A ruhat-árus néni volt a legcselesebb, mert ő előre felkészült egy 700 oldalas lexikonnal. A portás tökmagot evett és valami filmet nézett a számítógépén én meg elheveredtem a díványokon és aludtam is meg nem is, tanultam is meg nem is... 12:00-kor aztán vége lett és kaptunk két és fél órát szabadidő gyanánt. 3-kor ugyanis egy utcával odébb ment a szóbeli. Sétáltunk a Duna-partra és vissza a Király utcába és menet közben felfedeztünk egy gyönyörűen felújított városrészt. Engem teljesen megdöbbentett: szép volt, rendezett, tiszta épületekkel és sétáló utcákkal, igaz minden bolt iszonyat drága volt és minden 20 méteren Budapest Sightseeing-es ruhában akarták rávenni a gyanútlan járókelőket, hogy menjenek egy kört a jobbnál-jobb nyitott tetős Ikaruszokkal.

Aztán szóbeli megvolt és irány haza. Siettem, mert így is éppen csak hazaértem az állatorvos előtt. Jól körbeszurkáltuk a kiskutyákat és jött a várakozás ideje... napjai... órái.... 13 napot ígértek, hogy addigra meg lehet majd nézni az interneten az eredményeket. Kata már a 11 és a 12 napon is nézegette napjában többször is. Tegnap este (12. nap) gondolta még megnézi még egyszer.... Kicsit mérges voltam, hogy mi a fenének nézi majdnem 19:00-kor, amikor szerintem nem lesz rajta változás a 17:00 óraihoz képest. Tévedtem: volt változás. A megcélzott 5.5 vagy 6.5 helyett 7.5-re sikerült (ráadásul Academic!).
Úgyhogy ügyes vagy Életem, nagyon szeretlek! ;-)