Sárkányok az égen

Tegnap igazán szép napunk volt. Délután kinéztem az ablakon és a szemközti dombtető mögül egy hatalmas jószág bukkant elő. Először egy hatalmas ráját pillantottam meg, majd utána úszott egy polip is.

Ragyogóan sütött a nap és csak a délután volt enyhén szeles, de ezt sem mondanám viharosnak. Minden bizonnyal ez az idő késztette eregetésre a hatalmas sárkányok gazdáját.
Ha valaki kíváncsi rá biztosan máskor is megtalálhatja őket jó idő esetén az East Coast Bays AFC pályáján Northcrosstól nem egészen 1km-re délre.

Kis nép vagyunk, de szerte-szét az már egészen bizonyos!

A múlt hét történésiből szeretnék megosztani néhány különleges és érdekes eseményt, de mindenek előtt egy update az előző bejegyzéshez: megérkezett az IRD számom (nagyjából másfél hét alatt)! 

Auckland Zoo

Történt ugyanis, hogy kikapcsolódás végett elmentünk az állatkertbe. Nagy izgatottsággal vártuk már a napot, amikor beléphetünk az Auckland Zoo kapuján, ugyanis korábban otthon rendszeres nézői voltunk a Zone Reality egyik sorozatának, amely éppen ezt az állatkertet hivatott bemutatni. Gondoljatok csak bele: végre élőben is láthatjuk, amiről hónapokkal, évekkel korábban csak álmodoztunk. Hihetetlen és mégis lehetséges. 

Láthattunk élőben kiwi madarat is, de mivel ők éjszaka aktívak, ezért a kiwi házban tök sötét volt. Egy tábla figyelmeztette a kedves látogatókat (az indiaiakat is), hogy kéretik vakuval nem fényképezni (még annak az indiai bácsinak sem, aki mellettünk ezt tette, DE: egy babakocsis anyuka azonnal rászólt, hogy "no flash!").

Az állatkert nagyon szép és voltak benne megdöbbentően hatalmas teknősök, nagyon hangulatosan berendezett dzsungel a gibbonoknak és egyéb kisebb főemlősöknek és egy egészen érdekes bemutató Burmával az indiai elefánttal, valamint hatalmas terület a zsiráf-zebra-strucc-orrszarvú kvartettnek, de mindebből nem ezt szerettem volna megemlíteni. Majd négy órája voltunk az állatkertben, amikor jött szembe 3 kis gyerkőc nagyon szépen kifestett arccal. Tigris és párduc volt az arcukra festve, de nem ám csak úgy felkenve 'oszt jóvan. Nagyon szépen kontúrosan ki voltak festve. Éppen mondtam is a Katának, hogy nézd csak milyen szépen ki vannak festve ezek a kislányok. Erre megszólal az egyik kislány a másikaknak: " A fókák laknak itt!" - mindezt magyarul. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Most őszintén mekkora az esélye annak, hogy az ember magyarokkal találkozzon egy állatkertben majd 18.000km-re Magyarországtól?!

Rendszámok

Az egyedi rendszámokról már tettem megjegyzést. De mit szóljon az ember, amikor ilyet lát: GEEZAA. Mi a Gézára, mint névre asszociáltunk azonnal. Bár lehet ez még bármi más is, de gyanús... nagyon gyanús...

Műkörmösnél...

Flatmate-elünk. Azt hiszem ezt korábban itt még nem írtam. Ez azt jelenti, hogy együtt élünk egy házaspárral és egy másik lakóval. Egy házban és közösen osztjuk meg a költségeket, edényeket, konyhai felszereléseket, TV, internet, porszívó- és mosógép használatot... gyakorlatilag majdnem mindent. Meglehetősen költséghatékony tud lenni azoknak, akik szeretnek és tudnak alkalmazkodni és megismerkedni más idegen kultúrából jött emberekkel. A tulajdonos egy maláj-thai házaspár, (akiknél az angol a legkisebb közös nevező) és mióta itt lakunk volt már Szaúd-arábiai, félig kiwi- félig magyar, és most egy kínai lakótársunk. A maláj feleség jelenleg egy kozmetikai szalonban dolgozik valahol Mairangi Bayben. Mesélte, hogy a héten volt nála egy (szerinte) mama-anya-lánya trió, akik nem csak angolul beszélgettek. Azt mondta, hogy ismerős volt számára a nyelv és megkérdezte, hogy nem magyarok-e véletlen. Persze, hogy azok voltak! Számomra érdekes egyébként, hogy felismerte a nyelvet úgy, hogy egyetlen szót sem tud magyarul. 

Cseresznye... vagy meggy?

Ebédszünetben beszélgettünk az egyik munkatársammal és valahogy témába került a cseresznye. Mondta is, hogy a pekiben lehet kapni magyar meggyet. Áhhh, azt nem hiszem - mondtam erre, mert mi karácsonykor csináltunk Duna hullámot (a süteményt) és akartunk venni hozzá meggyet, de csak cseresznyét találtunk. Erre ő nagyon erősködött, hogy márpedig biztos benne, hogy van meggy és ráadásul magyar is, nézzem csak meg. Megnéztem. Üveges befőttként árulják és cherry van ráírva. A meggy szerintem sour cherry, és ízre sem volt az a meggy, mint amit a nagymamám elrakott odahaza befőttnek. Ezért én még mindig azt hiszem, hogy cseresznye, de itt sem ez a lényeges. A lényeg a címkén van. A címke jobb oldalán ez van: "100% New Zealand owned and operated." A bal oldalon pedig: "Made in Hungary from local and imported ingredients." 

Füstölt kolbász kenyérrel

A legfinomabbat persze a végére hagytam. Nem reklámozni szeretném a magyar hentest, de megkóstoltunk egy falattal az általa készített füstölt kolbászból (Lacinak köszönhetően). Egy falat kolbász egy falat olyan kenyérrel, amit már 6 hónapja nem ettem. Itt Pane di Casa néven lelhető meg a Bakers Delight-ban, állítólag ez hasonlít a legjobban az otthoni magyar kenyérre a sok-sok féle kenyérből. (Én nagyon kenyeres vagyok, 2kg-t simán megettem otthon egyedül 5 nap alatt.) Hát az első falat után fellángolt bennem a szerelem a régi hazai ízek iránt.

Munkahely és tsai

Egy biztos: ha előröl kezdhetném már rég megcsináltam volna az új-Zélandi jogosítványt. Egyszerűbb lesz tőle az ember élete, úgyhogy az olvasó fogadja ezt el egy jó tanácsként: tessék szépen megcsinálni, mert sok helyzetben lehet előnyös a megléte.
Munka vízum birtokában sikerült egy munkáltatót levadásznom, akinél holnap a negyedik hetemet kezdem. Természetesen itt is a szerencse (és Isti) közbenjárására volt szükség. (Egyébként a kivándorlás során rengetegszer adódik olyan helyzet, amikor nagy szükség van egy jó adag szerencsére és a barátok, ismerősök segítőkészségére.) Bár egyenlőre nem a szakmámban dolgozom, de ez nem fog ki rajtam: a lényeg, hogy van hol és mit és hivatalosan csinálni.
A munkakeresés nem egy egyszerű folyamat itt sem. Bizony a gazdasági válság és a Chch-ban volt földrengés erősen odacsapott a gazdaságnak. Kaptam olyan visszajelzést cégektől, hogy a földrengés miatt most mégsem terveznek dolgozókat felvenni. Aki csak úgy job offer vagy előre megbeszélt interjú nélkül vág neki az utazásnak otthonról az kétszer is gondolja meg és ne az elkeseredettség, hanem a józan ítélőképesség vezesse.
Most egy életre kiművelem magam: színházba járok minden nap. Bár előadások még nincsenek, de ha felépítjük teljesen tuti, hogy egyszer elmegyünk Katával is, ha másért nem, hogy megnézzem milyen lett. Gyönyörködni kicsit... ...na jó, meg egy előadást is megnézni.
Ahhoz, hogy valaki dolgozhasson... pontosabban ahhoz, hogy adózhasson kell igényeljen IRD számot (adószám). Ehhez legalább kétféle dokumentumra van szükség. Én az útlevél + jogsi kombinációt választottam volna, ha lenne itteni, de így a magyar jogsim fordítását kellett elintéznem.
Mivel minél gyorsabban túl szerettem volna esni a dolgokon találtam egy fordítót, aki nem is messze lakik tőlünk és volt annyira rugalmas, hogy szombaton küldtem neki az első email-t és hétfőn már a kezemben volt a fordítás.
Kalandos volt az odaút is, mert ő a városon kívül lakik, ahol mi még sosem jártunk. Ez eddig a terra incognita volt számunkra, de gondoltuk térképpel a kezünkben semmi gond nem lehet. Nem is volt gond egészen addig, amíg be nem kanyarodtunk abba az utcába, ott aztán kezdődtek a problémák.

Első körben ráeszméltem, hogy nem emlékszem a házszámra. Persze fel nem írtuk, mert: "Á nem kell az, én úgyis tudom!" - hát nem tudtam. 148 vagy 138. Valami ilyesmire emlékeztem. Mentünk sorba és figyeltük a házszámokat 136,138,146,154.. hoppá, forduljunk csak vissza! Igen jól láttuk nem volt kitéve 148. Hmm, akkor gondoltam biztos a 138 lehet az. Befordultunk egy bekötőúton és kb. 1 km-t mentünk mire a házhoz jutottunk. Kiszálltam és beszélgettem kicsit a házzal, mert senki nem volt otthon. (Még szerencse, mert rossz helyen voltunk.) De mivel semmilyen fordítóra utaló felirat nem volt kitéve akkor gondoltam biztos rossz helyen vagyunk és meg kell keresni a 148-at. Bementünk először a 154-be megkérdezni, hátha tudnak segíteni. A kocsibejáró mellett a teniszpálya után befordultunk a ház előtti kikövezett kis fordulóba (melynek közepén kis virágok). (Mély szegénység...) Először csak pislogtak, hogy mit akarunk itt, de kedvesek voltak, bár előrébb nem jutottunk, mert nem ismerték akiket kerestünk. Gondoltam visszamegyünk a 146-ba, (ahol az előbb még egy kis elektromos traktorral nyírták a füvet) megkérdezni, hogy ismerik-e xy-t, aki lehet hogy a 148-ban lakik. Erre mondta a hölgy, hogy 148 szám nincs ebben az utcában. Miii?! Ajjaj, akkor valamire nagyon rosszul emlékeztem.... De mondta a hölgy, hogy ismerős neki a név menjünk fentebb az utcában biztos ott lesznek. Ott is voltak 248-nál. Mit mondjak nagy kő esett le a szívemről, amikor kiszálltam a kocsiból és a szláv arcú Irena a nevemen szólított.
Mindez a kaland megspórolható, ha valaki időben megcsinálja az itteni jogsit, mert előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá.